A Falka...

Megint álmodtam velük. A Falkával. Hason csúszva, vinnyogva vonszolták magukat, kaparva a havat. Bundájukra ráfagyott a piszkos lé. Némelyik lábán véres seb tátongott, szemük kiéhezetten meredt előre... de mentek, keringtek az Alak felé. Éreztem az arcomba csapódó fenyőágakat, szúrtak a tüskék, amikor lenéztem farkasmancs tiport lábam helyén a jeges földön... a többiekkel, síró torokkal vonyítottam a Holdnak.. és közben vonzott magához az a homályos Lény, de nem mertem, megint nem mertem... pedig hívott... láttam, ahogy int a fejével, sugározta felém a melegséget... de én csak hátráltam... táncoltam a hóban... visszafelé, a rengetegbe, a homályba, a sötétségbe...

Izzadva, csatakosan ébredtem. Féltem. Belefúrtam a fejem a párnámba, beletekeredtem a takarómba, mint ilyenkor mindig. Majd felugrottam, a tükörhöz rohantam. Hülyének éreztem magam. Napok, hetek óta rettegek, nyomasztanak a nappalok, nem találom a helyem. Belülről éget a semmi, aminek nem tudok nevet adni... és fájok. Nagyon fájok. Azt mondta valaki, én vagyok a Vándor. A Kiválasztott. A Hírvivő. A Tizenháromból az egyik. A Farkasok közül. Nem tudom, még nem érzem a változást, amiről beszélt, csak az ürességet.

Hajnalban elővettem a köveim. Fénytelenül estek ki a kis bőrzacskóból. Borostyán, zöldmoha, hegyikristály, rózsakvarc, füstkvarc, gránit, holdkő... egyik tenyeremből a másikba pergettem az alaktalan darabkákat. Ők választottak engem. Nem én őket. A marokkövem pár perc alatt forró lesz a tenyeremben. Megtisztítottam a 'lelküket'. A Nap sugaraival. Feltöltődtek. Újra ragyognak. Megint élnek.

Várom a Megszületést. Kiváncsi vagyok, milyen érzések fognak eltölteni, amíg 'síkotlépek'. Nem félek a fájdalomtól... már nem. Csak a félelemtől félek... a saját félelmemtől. A Falka vár rám... s ha közéjük merészkedem, soha többé nem lesz magányos a lelkem...

2007. május 13.


Széljegyzet:

Már tudom, s értem ki vagyok, s miért születtem erre a Világra... tudom, mi a Falka... tudom, mi a Hírvivő dolga... értem az álmaimat... értem a célt, ami kitűzettetett nekem... vándorbotom kardra cseréltem... utat vágok vele a Holnapnak... néha leülök a tűz mellé, mesélek arról, amit már elfeledtek... s dúdolok, ahogy csak én tudok... és nem félek... már semmitől és senkitől sem félek... Én, a Tizenharmadik...