...mikor lesz már vége?!... hagyjatok!... engedjetek... sikított benne hangtalanul a kín... mocskos kordéhoz kötözött kezeit rángatta... Mit néztek?!... miért néztek?... miért bámultok rám... miért... Alakok... arcok... elmosódottak... néha fájóan éles vonások... néma sorfala vesszőfutásának... egyikük zsíros cupákot zabált... a másik magasabbra emelte a karján ülő gyermeket, hogy jobban lásson... le ne maradjon egy pillanatról sem... így büntetik a gonoszt... látod?... de anya... ő meggyógyított... emlékszel?... amikor már nem segített az ima... a kántálás... ő eljött... s én itt vagyok... neked... foszlányként jutottak füléhez a szavak...
...foszlányként...
...ágyéka lüktetett... felidézve az elmúlt napokat... a tapogatózó kezeket mellein, mik végül erős marokként fogták le testét... a röhögést... a kitátott szájakban rotható fogakat... feje koppanásait... a harapásokat... azt hitte vége... de újak jöttek... egyre többen... már nem érezte a lökéseket... feküdt tágranyílt szemmel... könnyek nélkül... néha érmék csengését hallotta... fizetnek... értem fizetnek... az egyik rávizelt... később meggyötörten kúszott be a sarokba... összekuporodott... magzati pózban érte a könnyítő ájulás... és még nem volt vége... mert soha nincs vége... addig, amíg teljesen meg nem semmisítik... ...felfeszítették... húzták... körmeit egyenként tépték le... ujjait sorban, kéjes arccal csavarták ki... bokáját szilánkokra törte a satu... mellbimbóit, s szemérmét fogókkal szaggatták, gyötörték... feledve, hogy ott töltötték erőszakos kedvüket, vagy pont azért... s közben nézték, mikor törik meg... mikor mondja ki, amit hallani akartak... vén pap ült az asztalnál... pergette a rózsafűzért... Lányom... miért nem vallod be?... akkor vége lenne... Mit vallanék be?... hogy éltem... szerettem... segítettem... soha nem hazudtam... és most sem fogok... s nem lesz vége... akkor sem lenne vége... újabb ok arra, hogy folytassátok, mert élvezitek... csurgó nyállal szájatok szélén nézitek, ahogy megnyomorodik a testem... még te is... látod?... már izzítják a billogot... érzem égett húsom bűzét... de annyira fájok már... hát nem értitek?... már semmit nem jelent... csinálhattok bármit...
...karok nyúltak érte... letépték az imbolygó szekérről... a szamár szemébe nézett... talán részvétet keresett benne... talán egy állat... nincs... itt sincs... ledobták... térdreesett... hallotta a mocskos ing repesztő hangját... majd a vessző suhogását... hátán sebek nyíltak a többi mellett... és újra a röhögés... kiabálás... Adj neki!... megérdemli... még egyet... erősebben!... ne simogasd... A néma tömeg hangralelt... Színjáték... véres előadás... ez kell nekik... megkapják hát...
...nem tudok felmenni... nem azért, mert félek... nincs már erőm... de igen... mennem kell... botladozva... négykézláb... kúszni feljebb, egyre feljebb... nem, nem vallom be... Ellökte a papot, ki fejcsóválva motyogta... elkárhozol, lányom... nem... nem kárhozom... tisztább leszek... minél feljebb érek, annál tisztább... száj érintette fülét, miközben valaki a csuklóját feszítette kötéllel... Ne várd a megkönnyebbülést... neked nem adatott meg a halál a halál előtt... hallotta a suttogást... majd újra némaság... a tömeg várakozott... apró reccsenés... füst szállt felfelé... kicsiny csíkként lebegett... lángok táncoltak... kaptak erőre... s nőttek... egyre csak nőttek... belekaptak az ingébe... kúsztak feljebb, egyre feljebb... mint ő... amikor felmászott... nem... nem sírok... csak a füsttől indultak el a könnyeim... ezek nem igazi könnyek... napbanézek... szétvakít... látnom kell... még utoljára a napot... ahogy aludni tér...
...hűs szellő fonta körbe... a lángok elkavarogtak... körbevették... simogatták... lába vízben gázolt... hullámok között táncolt... kitárt karral pörgött... majd elindult... beljebb... egyre beljebb... olyan jó... ez annyira jó... belemártotta tenyerét... nézte a kicsorduló vízcseppeket ujjai között... már derékig ért... a tenger... a megváltó... mégis eljutottam a tengerhez... belecsapott a vízbe, majd felemelt kézzel felkacagott... a hang szétvibrált a hullámok felett... visszaverte... felerősítette... Nem győztetek... nem győztetek felettem!!!... kiáltása beleolvadt a szél sikításába...
- Anya!!! Nézd!!! Nevet!!!...
- . -
- Miért sírsz, kicsim?
...nem sírok... mosolyom szétszikrant könnyeim mögül... de nem néztem rá... csak azt az arcot vonzottam magamba... a "tükörképemet"...
- Találtál valamit... valami érdekeset?... majd odanézett ő is... és tágranyílt a szeme... döbbenten nézte az arcot... azt az arcot... rámvillant... majd vissza... újra rá... újra vissza... ...majd gyorsan belelapozott a katalógusba...
1964-es számú árverési tárgy... Boszorkányégetés... ismeretlen festő (XVII.század)... kikiáltási ár...
2008. június 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése