Hol van az megírva...

Hol van az megírva,
hogy nő létemre kezembe
csak fakanál illik?
Csendes tűzhely sarkában
meghúzódva lessem
uram, s parancsolóm szavait?

Ki mondja meg nekem, s miért,
mit, s hogyan tegyek?
Soraimmal csak szerelmet
Vethetek papírra? Nyálas szavakat?
Nem illik nő kezébe a kard?!
Hol van mindez kősziklába vésve?

Emlékezzünk csak vissza,
hány nő harcolt a hazáért,
s eszméiért férje, s fiai mellett.
Emlékezzünk, hányan haltak
hősi halált, bár nevük nem
őrzi az utókor, sírjuk elfeledték,
vagy temetetlen testük porrá hullott
jeltelenül a csatamezők véres földjén.

Ezerszer lennék őseim között,
lovon száguldva nyilazva az ellent a pusztán.
Ezerszer lennék az egri nők között a vár fokán,
köveket, s levest zúdítva a gaz törökre.
Ezerszer lennék az, ki az első sorban
indul harcba, testével fedezve férfiak sorát,
a golyókat én fogjam fel, hogy ők
harcolhassanak tovább.

Nem tagadom, nő vagyok, s anya,
kinek kell a szerelem, kell a meleg tűzhely,
gyermekeim rám áradó mosolya,
gyengéd karolásuk, ölembe bújó odaadásuk,
a szó, ahogy súgják: - Anyu!
... és igen, kell, kell, kell...
... kell a szeretett férfi ölének melege,
csókjának izzó parazsa testemen,
megpihenve karjaiban, csatakosra izzadva
éjszakai harcok után a paplan alá bújva.

Igen, kell a szerelem, mert az éltet,
mire büszke lehetek, kimondva, leírva,
hogy harcolni tudjak tovább...
... értük... értem... mindenkiért...
hogy feltáncoljam a szivárványt az égre,
... értük... értem... mindenkiért...
... és ezeregyedszer is kiáltom, sikoltom,
még ha máglyahalál is vár rám,
igen, az vagyok, ami vagyok,
anya, szerelem, tűz, harc és boszorkány!


2009. június 02.