Nem!!!

Farkasszemet néztünk. Rajtad páncélöltözet, kiegészítők, a Csillagok háborúja jutott róla az eszembe, csak éppen kezed nem fénykardot, hanem tonfát markolt, nem lézerfegyvert tűztél övedbe, hanem pisztolyt és gázsprayt. Lenéztél rám. Nem csak úgy, fentről, hanem szívedből és lelkedből is. Mondd, miért? Mikor kérdeztelek, csak annyit válaszoltál: – Parancs, az parancs, 15 év szolgálat, talán ha nem így, ha nem ebben a pillanatban találkoztunk volna, talán akkor meg tudnánk beszélni, talán…

Igen, akkor mesélnék neked. Mesélnék a nagyapámról, aki egyszerű, becsületes, dolgos parasztember volt. Vasárnap ünneplőbe öltözött. Kapcát tekert lábára, majd felhúzta kifényesített, mindig nyikorgó csizmáját. Gondosan belegyűrte nadrágszárát, féltve őrzött hófehér ünneplősingét beleigazította övébe, fekete mellényét lekefélte, ünneplő kalapját fejébe nyomta, bajuszát megpederte, nehogy csálén álljon vasárnap szent napján, s elindult a templomba tisztára mosdatott lélekkel.

Mesélnék apámról, ki asztalos legény volt, majd mundért húzott a nemzet szolgálatára, s nemzett engem, engem, akit most ellenségednek nézel. De hol itt az ellenség? Megmondjam? Te vagy saját magad ellensége. Engem arra tanított apám: – Ha úgy érzed lányom, mondd ki azt a szót: – Nem! A becsület sokkal többet ér, mint a becstelenség, de ha kimondod, vállald is a felelősséget érte, bármilyen következménnyel járjon is.

Embereket látsz most magad előtt vagy csak ellened ágáló pórnépet? Én öreg nénit látok, aki kint, emberi kordonotok közt reszket, s csak egy forró teát kért tőlem, a bennrekesztettől. Adtam neki, a kerítésen át. Odament egyik társad elé, aki gőgösen nézett le rá, s „köldökmélységből” megkérdezte tőle: – Fiam, nem fázol? Nem kérsz egy bajtársi teát? – Látod, még ő is, a kirekesztett is emberként tekint rátok.

Mi tart vissza attól, hogy kimondd te is azt a szót? És mi az a hatalom, mely két oldalra állított minket? Minket, akik egy nemzetből valók vagyunk? Magyarok. De mostanában a magyarok a magyarok farkasai. Zűrzavaros napokat élünk. Testvér, barát, néha ők is farkasszemet néznek, mint ahogy most itt, mi ketten. Egy asszony és egy feketébe öltözött ember. Csak én ki merem mondani, amikor odalépsz, és felszólítasz, azt, amire apám tanított:
– NEM!

Mondd, értenéd-e akkor, ha mesélnék neked máskor, máshol, máshogyan, csendesen?